Tokajról ír a National Geographic
A borvidékről közöl lelkes ajánlót a világhírű magazin weboldala.
A borvidékről közöl lelkes ajánlót a világhírű magazin weboldala.
A National Geographic Wild idén februárban is átfogó tematikus műsorfolyamot szentel a nagymacskáknak. A Nagymacskák hónapja célja, hogy bemutassa a kihalás szélére került nagymacskák életét, és felhívja a figyelmet megmentésük fontosságára.
A National Geographic bejelentette, hogy az elkövetkező egy évben – az Apollo–11 holdra szállásának 50. évfordulója apropóján – minden felületén kiemelten foglalkozik az űrkutatás témájával. A tematika a tévécsatorna tudományos-ismeretterjesztő műsoraiban is megjelenik. A programsorozat hazánkban vasárnap este veszi kezdetét.
Talán az orvvadászat számlájára írható, hogy egyre több nőstényelefánt jön világra agyar nélkül – állapította meg egy új tanulmány.
Több mint háromszáz fős stáb dolgozott a Mars-bázissá alakított Korda Stúdióban a National Geographic nagyszabású sorozatán. A Mars – Utunk a vörös bolygóra második évadjával folytatódik novemberben.
Több mint négy éve történt a Malaysia Airlines 370-es járatának katasztrófája, de igazából azóta sem tudni, mi történt a géppel. A National Geographic most dokumentumfilmes keretek között igyekszik bemutatni, hogy a rendelkezésre álló információk alapján nagyjából mi történhetett az utasszállítóval.
Magyar győzelemmel zárult a Huawei európai mobilfotós versenye, a Next Image. Pávó Réka „Art & Leukemia” című alkotásával nyerte el a verseny nagydíját, mely a lány betegsége elleni küzdelmét örökíti meg.
Látszólag a „bort iszik és vizet prédikál” iskolapéldáját mutatta be a napokban az előfizetők postaládájába került friss lapszámával a National Geographic magazin. Látszólag.
Egy pozsonyi fotós-grafikus szerint a magazin az ő ötletét használta fel az óceánban úszó, jéghegyre emlékeztető nejlonzacskós képéhez.
Olyan grafikát készítettek a National Geographic júniusi számához, amely még a híres Afgán lány című képpel is felveszi a versenyt.
Egyszerű, érthető, ütős a júniusi lapszám fotója. Főszereplő a műanyag.
A Frankenstein írója a nemek egyenlősége mellett is kiállt a 19. században.
Bordélyházak, szappanoperába illő szeretők, Franco és a náci disznói, valamint az irritáló egoizmus – ezeket tartotta fontosnak kiemelni a festőzseni életéből a National Geographic Picasso-sorozatának első két része. Kritikánk.
Van köztük pelikán, majom, emberi alakok is.
Több mint százórányi, nyilvánosság előtt soha nem vetített felvétel került elő a National Geographic archívumából Jane Goodallról. Az ötven évvel ezelőtti felvételek betekintést engednek Goodall munkájába, és közvetlen közelről mutatják be, milyen volt az etológus élete a csimpánzok közt.
Rasszista módon írtunk az emberekről, nem foglalkoztunk a nem fehér amerikaiakkal, egzotikusként és vadként mutattunk be egyes népcsoportokat, s megerősítettük a sztereotípiákat” – írja a National Geographic című amerikai folyóirat főszerkesztője, Susan Goldberg. A lap harcolni akar a mai rasszisták ellen.
Évente több mint ötmillió ember látogatja meg az USA egyik legismertebb nevezetességét, a Grand Canyont, ám kevesebben járták végig a több száz kilométer hosszú hasadékot, mint ahányan a világűrben megkerülték a Földet. Két amerikai túrázó, Pete McBride és Kevin Fedarko végig járták a gyönyör és a szenvedés országútját, és fényképeket is készítettek. A Grand Canyon nemzeti park száz éves, s ez alkalomból tette közzé a National Geographics magazin a gyönyörű fotókat, és a vele együtt járó interaktív élménybeszámolót.
A National Geographic az első márka, amely elérte a százmillió követőt az Instagram képmegosztó szolgáltatában.
December 11-én egy új sorozatot indít a YouTube-on a National Geographic, de 2019-ben is lesz két meglepetésük.